Olyan gyepált és kusza keringések közepette, szédelgek így kora reggel. Persze nem a friss napkelte illata zavar, hisz a korakelés megszokott és a munkálatok által irányított élet tanúsítványa szerint még bele is férek egy általánosan vett, morózus polgári panelbe… ugyan szűkösen de bele… inkább csak az elmúlás zaklatott kicsit, mostanság ezen hüppög a lelkem, hisz oly sok kedves cimborám kötött útilaput a kerekeire s oldotta fel a családi kötelék negédes madzagjait. De igazságuk van! Menjetek! Rohanvást az életbe s csak fel-fel ítészek…
A lelkempediglen...
...még soha nem volt ennyire bebugyolálva, mondhatni érzelmileg csak ringat folyvást az élet mióta megleltem kedvesem. Tudom, hogy gyakorta értekezem erről, de nagyképűen büszkülök’ …mert e csodálatos harmónia büszkeségre sarkal nap mint nap. Ellenpontként kiváló megnyilvánulás: „az élet szar de mindig vannak akik feledtetni tudják” sőt boldogsággal képesek kitapétázni ezt a mocsárszagú létezést. Persze jó lecke volt mindez… és talán egy lehetséges kiút is,követendő példaértéken túl pedig kapaszkodó( nekem s neked mindenkinek). Az egyetértés és a feszültség még csak hangyányi megjelenésének hiánya, kiváló bizonyíték arra, hogy létezik a kiegyensúlyozott, önzésmentes, romantikus párkapcsolat.
A blogomon eztán nem értekezek filmekről, illetve nem értekezhetem, mert fizetett (jelzem még egyszer) pénzel finanszírozott, szerződéses filmkritikus lettem, nem büszkélkedem csak örülök, hogy végre lehetőségem van arra mire oly régóta vágyódom. Persze tudom nem a hegy csúcsa, de egy távcső, hogy lássam az ormokon gyűlő havat…panasz helyett tehát elégedettség …
Nem futhatok el Madrid mellett… persze most a klasszikus úti-könyves böszmeségeket félrerakva a mentális örömködésről szólnék, meg arról, hogy Toledo látképe előtt kézen fogva hezitálást vagy a szerelmesek parkjában, vízpart mellett a lemenő nap fényétől villódzó fövenyen ölelkezést a világ „legromantikusabb pillanatai” listájának legelejére helyezném. A bikaviadal átéléséről nem meg is beszélve a világ csodáinak darabja…tudom-tudom, frecskel’ a vér meg szegény állatok…meg mire a sok ollé’ de akkor is pompás élmény volt…nagyon hiányzik a Spanyol lét, az édes ébredések, a Fauniában megesett élmények, a Picasso és dalí képek eredetiben, az izgalmas , feltáró étkezések, a hosszú séták...
nah’ majd nemsoká újra jelentkezem addig is a tahikardia vagy mi legyen mindőtökkel…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.