Jó a püre

Elsőször is James Joyce Ulysses-ét alapul véve, úgy döntöttem, hogy ebben a post-ban nem használok írásjeleket mert az kimondottan kispolgári és tartok tőle, hogy a délelőtt sugárzott Szomszédok című szocio.-dráma gyakori nézésétől egy idő után zacskós tejet…

Manapság gyakorta esik meg, hogy kicsiny országunk bizonyos szegleteiben élő csoportok, orromnak pöckölik, hogy bizonyos szempontból bezony én a sznob-szcéna oszlopos tagjaként vagyok definiálható. Nos, némiképp aláírással kell reagálnom eme –első hallásra bagatell-…

Régóta az az érzés, illetve talán érzet –mely a tapasztalás egy relatíve kreatív formájában vált sajátommá- kevereg bennem, s annak elkerülhetetlen velejárója a hétköznapok „bambulatában” való töprengésdömping. Példával élve, a könnyedebb érthetőség…

Garzon elegancia, dramaturg hiány, klónozott non-intelligencia, technikai hiátusok és számtalanított „ki is írta ezt?” dialógus az idegekre telepedő megfogalmazhatatlanul felháborító férc tingli-tanglival megtámogatva…   Röviden summázva s talán a…

Barackba harapott a hangulatom s azóta mézédes ízzel fekszem minden este…olyankor pedig... mikor -jelen pillanatban életem értelmének kikiáltott- tündérrózsafám mellettem virágzik, még akár ugrándozásra is adnám kopottas fejem…merthogy sütik  az a gázokkal…