Jó a püre

Bakugrásból hintaló, bár a fene se tudja a szél irányából megállapítani,hogy vihar jön, vagy csak forr a fentiek savbázisa.

Örök blama a magyar fronton elkövetett politizálódás, főként az elmúlt 8-10 évet átpörgetve. Pártállás kérdése lett a buszhelyek átadása, a kivel és mikor ülök le egy jó sörre, az egyéb átlagpolgári viselkedésről pediglen jobb nem is szavakat emelni. Gyatra politikai érzékkel megáldott tudatom korgó vággyal próbálja megtapasztalni, Á lá carte a médiák és a polgárok okfejtéseit. Meglehetősen csöppnyi eredménnyel. Nincs pártatlan gondolatmenet. S, hogy ez rossz vagy hasznos é azt gömbölyű perec kimondani, nem egyszerű. Mármint a tudatosság és elhivatottság oké, még szép, hogy becsülendő, előre a nemzeti értékekért.  De a rasszista gondolatok keltése már moráliskérdés, hogy a kedélyállapotokról már ne, ó ne! Bassza a csőrömet, hogy emberek, egy kopasz tarkó vagy zöldfehér viselet okán bármit megengedetnek vélnek, mondván egyesek "nemzetellenes" viselkedése okán megengedett a szardobálás (vagy a metró kocsi plafonjának verése). Legközelebb kippát húzok és, minden neonáci jellegű figurába beledöfök egy karnist mondván szimpatizálok az általuk kikiáltott ellenlábasokkal, s addig figurázok míg jólesik. Komolyan mondom, ha lehet legyen egy rosszabbik jobb, mert a mostani dolgok nem a nemzeti érzéseket erősítik bennem, hacsak a turulmadár reptetés... nem az. Ami kis hazánkban jó ideje (Köhömm) folyik, nem nevezhető politikának, inkább frusztrált kisemberek nagyzolásának- Ó párdon, szarrágás tejszínhab nélkül.

Hosszú idő után újra virtuális pennát ragadtam, hogy kinyilatkoztassak, értékeljek, illetve csak úgy kirakjam a kirakatba mi forr fejem mélységes katlanjában. Nem becs vagy szereplési vágyból, oka talán a horgony engedés a hétköznapok hullámai közé, megleltük partjaink, hű pajtásink s szerelmünk oldalán. Van mit és van miért a tejbe aprítani, -persze nem a pénzügyi jelentésre utalva- sokkal inkább a napok teendőit számba véve. Otthont teremtettünk végre, persze egyenlőre az Indiáná Dzsónszban ábrázolt különleges raktárépületekre emlékeztet, de a káoszból zűrzavar, majd koszrengeteg, legvégül pediglen édes hajlék válik.   Úgy legyék. A hétköznapok sűrűjét, mint mohó kisiskolások nyeljük szakadatlan, úgyhogy előfordul olykor egy-egy szálka is. De majd erről később mélyebben, jobban, mindenről-mindenkinek. Addig pedig rántott békacombot mindegykinek!

ÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚÚJRA INDUL A pÜRÉLET!

Jobbára magamról és a világról csak úgy az általánosság kedvéért, meg persze azért mert a dolgok jelenlegi állásá szerint van mint mesélni az éternek!

Például:

Felvételiztem pesti operatőrsuliba, vicces kisfilmeket gyártok ezáltal vagy szépszerével.

Babi (néni helyett Frú) államilag igazolja ékesszólását az Orosz nyelviségről s akkoron már önellátó és éneltartó státuszba emelkedik is, meg állásilag is jobban áll mint én vagy bárki más! Persze aki illen Isteni sarj annak ez roppant egyszerű. Gondoljunk csak a borátváltoztatásra (kezdek belejönni)

Amúgy innét üzenem, hogy szélsőséges liberáll pártot alakítok, ahol mindenki meztelen és sajttal fürdik! Mi leszünk a 'Szomtele egyesület!

Na nemsokára lesznek értelmes bejegyzések is ííígérem...ez csak amolyan bemelegítés volt!

Szóródjatok szét a nyárban feleim! 

"Kattintott fénykorszak" van... (by Kaukázus)

folytatódásos netregényünk újabb kusza fejezetéhez érkeztünk, melyben Albert zenei fogyasztásának százalékos aránya szerint közzé teszi a legzseniálisabbnak tartott muzsikok sokaságát... nemsoká pedig ilyenképpen fog megesni a filmmozgóképes és óvszergyáros kultúúúrkörrel a top listázás (csakazértishogynekemjólegyen meg pláneszólásszabadságésértelmezésiliberalizmus) zárásképp élvezzétek e csodákat mert ők "korekktak" (by dobozi utcza) :)

20. Björk: Medúlla

19. Mia: Papperplans (tudom, hogy ez is csak egy track ( meg az album amúgy nem finom)de volt oly alkalom mikoron egymásutániságban végtelenítve és annál is többször)

18. Kaukázus: Mir (számilag mondjuk a "kéksárga" és a "megmozdultam" közelednek a zsenialitás felé de még nemigen adódtak ki pedig épp most is kéne)

17. Gogol Bordello: Gypsy Punks

16.The Cinematic Orchestra: Man with the movie camera

15. Kate Nash: Made of Bricks

14. Beth Gibbons & Rustin Man': Out of Season

13. Cure: The Head on the Door

12.Iwrestledabearonce:  it's All happening

11.Pink Floyd: The dark side of the Moon

nemsoká folytatása következik...addig is kuncogjatok álmotokba és ne igyatok ha tüzet gyújtotok, mert attól kemény lesz  a sátor alja...nagyon Disney

 Van, hogy olykor-olykor úgy alakul… szóval arra gondolok mikor eltávozol a mellékre csak úgy ürítés céljából, nem azért mert otromba lakótársaid mindenkor otthon tartózkodásaik okán nem tudod agglegényes felhanggal kényeztetni férfiasságod, táhat épp csak kakkantanál egy szépségeset. S miután ez megesett a sok mézes-mázos étkek rostos mivoltától kissé kásás az anyag a papíron,  ekképp pediglen fél évszázadig eltart annak eltakarítása…mikoron meg végre pihennél s zárnád eseményeid során nagy halom vízzivatarral újra eluralkodik rajtad az a kényelmet len érzés… és persze minden kezdődik előröl… Ekkor már arra gondolsz,hogy kellett volna valami izgalom dús olvasmányt hozni magaddal mert így eléggé untat a toaletten lét…na vannak ilyen napok, de bátran ki kell törölni, hogy csak a huncut emlékek maradjanak, meg egy kis sz#r ami a köröm alá kerül…aufvíííderhólen

Sokmindenről csacsoghatnék itten szer felett de inkább nem mert min ek is mikor itt meg ott és ráadásul hogysmint vagyok...de ennek ellenére vagy e-képpen vagy...vagy ebből építkezvén közzé teszek egy harmincas listát (visszafelé) a világ legzseniálisabb zenei szerzeményeiről (albumilag in vica vééérzáá) magyarot is külhonit is egyben arán és ettől meddig. Mindezt az én becstelen megítélésem szerint...aztán, hogy ki mit gondol az meg pláne egy rostos kis papírzacskónyit sem érdekel ám...úgyhogy felesleges is, inkább nevetgélve sarjadjatok valami vagy valaki hová mitsemér :) csak a szerelmeskedés és Dr. Mouse légyen mindőtökkel...

a lista Ígytehát:

30.Kiscsillag:Greatest Hits Vol. 1.

29. The Mars Volta: The bedlam in Goliath

28.A. E. Bizottság: Jégkrémbalett

27. Tereskova: Ne mond rám

26. (sajna nincs album de a szám csikiz rendesen) Mézga Aladár sound system: Pornó

25.Dolores O'Riordan: Are you listening

24. Ős-Bikini: Hova lett...

23.Miles Davis: Round about midnight-180

22. Quimby: Káosz Amigos

21.Soerii & Poolek (sajnálatoságoságosssság de nincs még hordozó, koncert ellllenben van tessssssék látogatódni mert a Elton Dzsóóón mellé akrobata törpe dobálózik nylon pingvinnel)

Foly. köv. kb. 1 hét múlva....

Olyan gyepált és kusza keringések közepette, szédelgek így kora reggel. Persze nem a friss napkelte illata zavar, hisz a korakelés megszokott és a munkálatok által irányított élet tanúsítványa szerint még bele is férek egy általánosan vett, morózus polgári panelbe… ugyan szűkösen de bele… inkább csak az elmúlás zaklatott kicsit, mostanság ezen hüppög a lelkem, hisz oly sok kedves cimborám kötött útilaput a kerekeire s oldotta fel a családi kötelék negédes madzagjait. De igazságuk van! Menjetek! Rohanvást az életbe s csak fel-fel ítészek…  

A lelkempediglen...

 ...még soha nem volt ennyire bebugyolálva, mondhatni érzelmileg csak ringat folyvást az élet mióta megleltem kedvesem. Tudom, hogy gyakorta értekezem erről, de nagyképűen büszkülök’ …mert e csodálatos harmónia büszkeségre sarkal nap mint nap. Ellenpontként kiváló megnyilvánulás: „az élet szar de mindig vannak akik feledtetni tudják” sőt boldogsággal képesek kitapétázni ezt a mocsárszagú létezést.  Persze jó lecke volt mindez… és talán egy lehetséges kiút is,követendő példaértéken túl pedig kapaszkodó( nekem s neked mindenkinek). Az egyetértés és a feszültség még csak hangyányi megjelenésének hiánya, kiváló bizonyíték arra, hogy létezik a kiegyensúlyozott, önzésmentes, romantikus párkapcsolat.

A blogomon eztán nem értekezek filmekről, illetve nem értekezhetem, mert fizetett (jelzem még egyszer) pénzel finanszírozott, szerződéses filmkritikus lettem, nem büszkélkedem csak örülök, hogy végre lehetőségem van arra mire oly régóta vágyódom. Persze tudom nem a hegy csúcsa, de egy távcső, hogy lássam az ormokon gyűlő havat…panasz helyett tehát elégedettség …

Nem futhatok el Madrid mellett… persze most a klasszikus úti-könyves böszmeségeket félrerakva a mentális örömködésről szólnék, meg arról, hogy Toledo látképe előtt kézen fogva hezitálást  vagy a szerelmesek parkjában,  vízpart mellett a lemenő nap fényétől villódzó fövenyen ölelkezést a világ „legromantikusabb pillanatai” listájának legelejére helyezném. A bikaviadal átéléséről nem meg is beszélve a világ csodáinak darabja…tudom-tudom, frecskel’ a vér meg szegény állatok…meg mire a sok ollé’ de akkor is pompás élmény volt…nagyon hiányzik a Spanyol lét, az édes ébredések, a Fauniában megesett élmények, a Picasso és dalí képek eredetiben, az izgalmas , feltáró étkezések, a hosszú séták...

nah’ majd nemsoká újra jelentkezem addig is a tahikardia vagy mi legyen mindőtökkel…

Hunter S. Tomson mondta egyszer rég, s bár tudom, idézni haj’ pontosan szépen illik, mégis csak hellyel közzel leszek pontos ( szakadjon rám kénes förgeteg) „ …a tudatmódosításban az a gyönyörűséges, hogy alkotásaid tudatod nélkül válnak tudatossá…”  ebből kiindulva s mintegy harmonikus útilapuként felhasználva a múltidézésről szólnék pár keresetlent,hogy amazt szürke keretté formáljam majd belé önthessem a jelen keserédes masszáját ( és nem a szegény hókon csapott Brazilra gondolok imitten’). AZ elidegenedés lett a nyári tevékenykedéseim (rabiga) eredménye, újra viszolygok kicsinyt a népességtől…nem új keletű, régi história, mondhatni velem született puttony, cipelhetem a humanoidutálatot, s életem nagy sárgaköves kanosszajárása közben, több-kevesebb kerül belőle a felszínre „éppenséges” hangulatomtól függően,  nem tudom mi alakítja vagy mitől erősödik illetve csökken, néha csak úgy jön, néha eltűnik…de megemlítés szintjén talán ennyi épp elég pszichózisom értékeléséből… a meg és felidézés célja mindössze a múlt őszinte kifejezésének megerősítése volt… megutáltam a múlt régen kackiásra festett freskóit, manapság szürke barlangrajzok lettek…nem mulattat de nem is untat, inkább dühít és frusztrálttá tesz. Nem hasonlítok úgy a régi önmagamra mint azt gondoltam s mások sejtették… nem tudom, hogy viccesebb, őszintébb, bölcsebb, erősebb…etc. lettem e, de mindenképpen más…hogy ez miért fontos vagy egyáltalában az e…nem tudom…a blogra vetés célja terápiás…ki kell adni, hogy ne nyomasszon ott belül, kint meg légiessé, érdektelené, illetve olyan semmilyené válva fityeg, és így már nem is frusztrál annyira…   

Visszatérve a jelen pódiumára, minden a lehető legcsodálatosabb! Egészséges gondolatok közt bikaviadal közeledik, a boldogság felhőn csücsülő angyalkája pedig égszínkék szemeivel beragyogja a felhős napokat is…csak szállna már errefelé az a felhő vagy ülnék én sárkányrepülőre…mendegy…

Más...közélet talán...

Politika helyett legyen a köz célja a pornó vezérelvé válása…ez az új ideám…pénzorientált zsigeriség végtére is mindkét vonal, de a pankrációnál főként a mentálisnál mindig is szórakoztatóbb volt egy fedetlen punci (vagy szexuális hovatartozástól függően akármi ami enged a nemiségre asszociálni) …liberalizmus al’ sán-téé… Szóval a ponty-effektusból kiindulva, a „baszás-ikonok” irányítanák csepp kis úniókat,s  ha ennek ellenére esetleg tűntetések lennének, csak kiküldenék a Wild-szekciót akik némi orális-inzultációval  orvosolnák a polgári frusztrációt… békesség honolna mindenütt hamar… s szivárványszín országunkban szó szerint baszhatnánk végre a politikára… Utópia meglehet…de teccetős!

Erről jutott eszembe, hogy múlt éjjel egy álomfutás közben egy olyan űrhajón esküdtem meg szerelmemmel, melyet úgy hajtottak a súlytalanságban előre, mint régi viking hajókat, a lapátokat, furcsa piskótába öltöztetett sajtószóvivők hajtották, miközben különböző politikai indulók ritmusára tangózott Sólyom László egy nagy zsák földel (mellesleg úgy vélem, hogy kedvenc elnökünk, politikai impotenciája, az irodájának elhagyásából fakadó frusztrációból ered, mivel ott egy hatalmas kandalló előtt sütöget napi 10 kilogramm szalonnát, s ha e mesteri alkotásban megszakítják őt, elveszti az őszinte kapcsolatát kicsiny univerzumunkkal- persze ez csak feltételezés, merő találgatás)

Végezetül elénekelnék egy általam hangszerelt és megfogalmazott dalocskát, de mivel nem találtam megfelelő lyukvastagsággal rendelkező fuvolát, így letettem a búcsúzás eme nemes formájáról, így szerényen csak annyit mondok, auf weed- air-zéén!  

Ui: a cikk nyomokban tartalmazhat mogyorót, rákollót és néhány furcsa kifejezést valamint foltokban megbarnult részeket…

Röpke kalpaglengetés, igaz bár a dalocska eleinte nem annyira gyakorolt rám mélységes mély hatást (igaz legyen bár, hogy az első album esetében sem a húzónak kikiáltott dalorgiák fektettek padlóra) ámde a filmecskével karöltve komoly ormokon járást okozott…legalábbis nekem! Kiváló, struktúra, ragyogó beállítások, és annyira eltalált dinamizmussal apelláló vágásforma, hogy a cudar mindenit az összes csipát kidörgöli az Musictv koptatta szemekből. Kalapom égfelé, kabátom a sárba Borcsáék lába elé…remélhetőleg az újdonsült albumnak is ilyen mámorítóan „kuglóf” illata lesz…

www.youtube.com/watch?v=jGeq30PCPgc

Gonosz lesz…bevallottan,sajna az őszinte letét nem enyhít, a súlyosság egyértelmű, egyöntetű és egy mindenképpen, mindenképpen egy… kis jelzőrakéta, bár nem osztályrészem az oktatás, mindazonáltal, megérett a hangulatom egy kis céllövöldés pocskondiázásra… Szóval és gépelt tettekkel: Néhány kedves emberkének, nem il’ concreto inkább úgy in medias res illetve globális kinyilatkoztatásként üzenem…apró kis tomporuk tojáshéjjal telített felét fordítsák cseppet a világ felé, és fejezzék abba a nyavalygást… Unalmas, undorkeltő mivel epeszagú… majd ha olyan réteken kell lovakkal harcolni a zabért, ahol nincs fű…nos akkor esetleg görbülhet a száj lefelé, de az nem elfogadott, hogy egy kis kézmozgatástól, egyetemi teszem-hozomtól azaz csipp-csupp faszomságoktól ömöljön az önsajnálat vízesése mint a hiccencség’. Kelljetek háromnegyed négykor, melózzatok fél 3ig majd caplassatok haza, felásni a kertet, a hét végén pedig zsebeljetek be 15 ezer ft-t ( itt persze nem magamról beszélek, ha nem lenne egyértelmű) fizetésként… kurvásul elkényeztetett egy generáció vagyunk, felfordultam egy kicsikét gyomorilag magunktól…persze beleértve magamat is… Nem ítélkezem csak kiadom magamból, mert idegesít… aki meg azzal mer védekezni, hogy de egyetem...az máglyán égjen kínkeservek között úgy, hogy közben a Szomszédok karácsonyi epizódjának morál-etikai montázsát vetítik in sztereó. Elkeseredtem ismét, de egy kedves kollegára emlékezve, inkább felcsapom a szalmakalapot és basszantok az egészre... meg hát mit is érdekel engem, vagy miért is érdekelne mindez  akárkit is... ebben a cudar önző világban…  

S valóban igencsak rég esett meg ama csoda, hogy a fáradt olajban párolt püre ismét szertetárja napégette, denevérszárnyas karjait s halomra ölelje mindazt a kevéske plublicumot kik eleddig hajlandóak voltak megolvasni szerény sorait…

 Előszöri is Albert kurvásul unja a globalizációból csíráztatott, munkásosztály létéletet ami a minimum alatt lelendz’ épp csak egy pöttyenyenytnyit…

 A kollegák rosszallóak, unalmasak és ostobák, a hely, forró, büdös és allergiakeltő, a pénz kevés, sáros, és már most lehet tudni, hogy mi fogja bészipolyozni… ( sajna nem egy korsó világos) . Nos ennyit a napfürdős robot igáiról, s most néhány fickándos kifejeződés a sokkal derűsebb (és nem is oly távoli) múltról:

Fishing on orfű

 Bár a tavalyi bőséges szarutál helyett egy kisebbfajta diétás étvágygerjesztővel szolgálhatok csupán, kérek minden rendes halandót (az Isteni tulajdonságokkal rendelkezők természetesen mindig kivételek) ne orroljon meg ezért rám… a hely pazar volt mint mindig, „zöldfűcsillogóvízlombosfákhegyekormáncsókosszáj” tehát mint morcos fesztivál úti könyv író... egy kövérkés pipppát adnék a tájnak…a szervezésnek ellenben egy kisebb nádpálcázás, ám csak amúgy a "Döbrögit távolból felelevenítő" szinten… az internetes ismertetés hiányosságaiból fakadóan, némelyek sátorjegy nélkül ücsörgélhettek a kapuban, órákat vacogva a napszúrástól, csúnya rossz információs sztráda gödrei (lyuk)… A koncertek pedig... amolyan „Bandistás-borostáktól” vezérelve kúsztak s csúsztak elfele, olykor akár fél órát is, a szervezetlen hip-hop koncertekről nem is szólva, a fél 12re meghirdetett Kezdeth Phia fél kettőre rúgott…a sör újfent hideg volt, a vodka meleg fantával is fogyasztható, a pizza pedig már-már egy római vakációra engedte emlékezni azokat aki ilyesmin szerettek volna szenderegni…vagy a gyros kinder gárden… (belsős  tréfa- einsuldigung) A koncertekről annyit, hogy a Kicsicsillag a hideg, a mocsarisztikus placc és a szakadózó felhőszakadás ellenére is fergeteges volt, csak azt kérem a Lecsuót hallgattassa valaki el végre… boldogság, nylon zacskó, Libanoni keringő helyett Jéger-twist és természetesen csak úgy a boldogságtól vezérelt hippiségből csak a szerelem és semmi más.

Nyaralgalódás

Itt is csak épp az illendőség kedvééért, hisz aki ott volt úgyis tudja aki meg nem az kicsoda is??? Mendegy…annak úgyis túlontúl érdektelen eme esemény így csak egy dióhéjnyi fuvallatban annyit, hogy meglehetősen boldogok, önfeledtek, gengszterek, álmosak, vodkásak, Kaukázusosak, lőfegyveresek, dinnyések, Balatonosak, szerelmesek (egyre inkább) és persze részegenvezetősebbek voltunk!

Közélet

Néhány kardosan vetett veteményes sorban szerettem volna értekezni a politikai helyzetről, de sajna amúgy is eléggé keseredett vagyok... így inkább arcot suvickolva, pírrel a tomporomon, adok itt egy kis helyet... arra, hogy  mindenki elképzelje (pár másodperc erejéig), hogy másfél tonna rózsaszín vattacukorba sodorják s közben valaki masszírozza az elhalt lábidegek szűntelen...mázöltoff!

 Most pedig behúzom szerény nádfüggönyöm s hamut szórva a fejemre ropogtatok némi biorépát, s egyesek szerint túlzásba vitt romanticizálással, bolyongok a szerelmes ábrándok mezején… Oli Urasan záróképként: Csókkolllak titeket szíven egyetlen királynői (meg persze by: Gábor the Gábor)     

 Számottevő eseménycsapadék hullott alá mastanság csepp országunk déli fertályán. Az asszociatív merengés felesleges, kivételes alkalom de szószerintes értelemben ömledezik a folyadék, legalábbis a minap épp csak túlélhető jégvihar borult városunkra, persze kapva az alkalmon, kisebb természeti zuhanyt vettünk a gangon, ínycsiklandó környezettudatosság. Utána pediglen az állomás felé vettettük vitorláinkat s meg kell hagyni még Izzadékony Dzsónsz sem ugrándozott volna serényen a parttalan folyamok között…érthetőbben az utak elmerültek a frissen hullott H2o habjaiban…”míííímindegysárgatengeralattjróbanélünk” E mellett végre végleg véget ért megpróbáltatásaink zord korszaka…elkövetkezhet a békés szerelemben dúskáló, ( „Hefe mit jelent az, hogy dúskálni?”) megérdemelt…boldogság…a koncentrikus-koncentrikus koncentráció végre a Gyönyörűség felé irányulhat... Azon csoda felé aki felé már régóta kellett volna a „tőlem-telhetőség” legmaximumát is meghaladva irányulnom… haj’ épp itt volt az ideje,hogy az untalan vigyorgörcsök közepette, hűs csókfelhők közé rejtett révedezés vegye át a tejhatalom!  E mellett fontosnak vélem még kifejteni, hogy Till Attila, degeneráltabb pop-orientált gúnynevén Tilla, intellektusával kapcsolatban nagy felfedezést tettünk. Fejének velejében semmiféle értelemre utaló jel nem lelendz, mindösszesen egy 1986-os Garfield képregény…plussz vagy tíz deka trappista képezi annak szűkös tartalmát! Nos talán ennyit erről…majd nemsoká a fesztiválkalad pürésített változata felkerekedik ide... és akkor majd mindenki tudni fogja, hogy milyen is volt az a fesztivál ami itt volt illetve ott és nem amott ahol lakozik az aki éppen olvasásra vetemedett   a pürén…csókkolom (bejönnék a gázos vagyok én)

Nos újfent itt a nyáriasság, mely épkézláb napkitörésekkel cirógatja a végelláthatalan hétköznapiság beporosodott buksiát...és ebből fakadóan fesztiválon derengés ajánlott mindekinek...mint nekem is :) úgyhogy rövidesen friss Fishing on Orfű kritikát kaphattok ha faljátok a püre...ami jó mert divezitív vitaminkomplex és nátrium-benzonát van benne... és attól gigászi a jó ízek armada!

Elsőször is James Joyce Ulysses-ét alapul véve, úgy döntöttem, hogy ebben a post-ban nem használok írásjeleket mert az kimondottan kispolgári és tartok tőle, hogy a délelőtt sugárzott Szomszédok című szocio.-dráma gyakori nézésétől egy idő után zacskós tejet szöpörtyülő, idilli szoci eszméket valló, becsületes, és szaggatottan beszélő Vágási Ferenckévé válok vagy a Lenke néni műbőr szatyrává…( milyen rosszul hangzik az, hogy „RÁVÁ”). Ellenben ok nélkül bizonyos szavakban majd nagybetűket alkalmazok csak úgy a hecc kedvéért… de ettől függetlenül érdemes elolvadni e felírást mivel észveszejtően izgalmas, akár egy a 70’-es évekből menekített  trash-pornó mely a grindhouse kultúrkör ékes ékköve.  

nos imitt vagy amOtt „hú vazzeg” alapon össze-fickantok pár napvilágot látott de semmiképp nem könnyeden felfogható hírgombócot melyek az morózus Internet berkeiben lebeGtek eleddig az első pont legyen a fókavadász Kanadai „bólogatójános” főkormányzó A Hír értékénéL csak vizUális leképzése lehet komikában telítettebb míves Politikus fogván egy furkósbotot nekilátott egy fóka bébi agyvelejének kisimításához majd hirtelen jött japán gasztronómiai fellendülésből annak testét feltárTa s mÉg vért spriCcelő szívét megöSzögette mondván Ő szolidaritásból imígyen cselEkszik a fókazabáló eszkimók érdekeit szemelőt tartva Következő napirendi pontunk ugyancsak piKáns köztéma, hisz mit cselekedhet egy a nátrium-klorid koktéloktól besárgul brit (és Bel-tenyésztett) professzorológus ha éppen nem mardossa az ebola-kór szerény otthonának partjait fog egy Varnyú kolóniáT ad nekik kis tűket bőrt és máris kész a gyártósor akik napi egy cső kukoricáért varrják a Bl-es fusszbóllabdákat Már lebegnek is a szemem előtt a sok generációs metAmorfózis során ellanyhult és az erdőbe visszaszorított vilÁg  képei ahol a majmok bolygója feeling helyEtt fejlet táltosokon vágtató mellvértes Varjak hajtják a fonnyadt kukoricásba a cyber kultúrköRtől teljesen „eldebilizálódott” humanoid közöSSégeket méltó zárás képpen Pedig egy kis hazai disznólkodá nem is oly rég Pécsett egy rókácskát láttunk kedves pajtásimmal a város közepén miközben éPp egy kevésbé lélegző macskából falatozott, Budapest fővárosi mivoltából táplálkozva isméT royalflöss-öt adott a vidékNek vadmalacok sikálják a Lánchíd pesti hídfőjét majd Duna átúszó versenyt rendeztek mígnem a nagyvárosi vakációt a hatóságok által prezentált fejlövés követte egy miliőben dús nyuGodt hétköznapon nos ennél többet nem Szeretnék elmondani kérem kapCsolja kI…
 

Manapság gyakorta esik meg, hogy kicsiny országunk bizonyos szegleteiben élő csoportok, orromnak pöckölik, hogy bizonyos szempontból bezony én a sznob-szcéna oszlopos tagjaként vagyok definiálható. Nos, némiképp aláírással kell reagálnom eme –első hallásra bagatell- vélemény nyilvánításra. Úgymond rejtezik bennem a sznobéria köreibe mozgó parodisztikus hajlam, mellyel vászonfüggönyt tépve saját ábrázatom által fejtem ki elgondolásaimat a társadalom ama hiátusokban gazdag köreiről…s talán oly gyakorta éltem az élcelődés lehetőségével, hogy mint a rút kiskacsából lett „hülyepicsa” úgy én is az irónia célkeresztjébe vett csoport részévé lettem. Ámbátor merem állítani, hogy hihetetlenül sikkesen áll a monokli és az elefántcsontból faragott golfütő…de mégis csapom orcám a hűs vizek kútjába s megkövetve vádlóim… párbajra hívás nélkül feladom afféle elveim melyek a kékvérűek szegényes kultúrköréhez  ragasztottak. Ezentúl majd részletesebben mesélek a világ sznobjairól, úgy, hogy az jóságos legyen...

Régóta az az érzés, illetve talán érzet –mely a tapasztalás egy relatíve kreatív formájában vált sajátommá- kevereg bennem, s annak elkerülhetetlen velejárója a hétköznapok „bambulatában” való töprengésdömping. Példával élve, a könnyedebb érthetőség kedvéért, - merthogy gyakorta kapok körmöst ismerőseim hadától, kifejező késségem barokkosan kackiás formái okán- ha a reggel szuszogós, kávészagú, zuhanyrózsás tisztálkodását élem meg (elég nagy rendszerességgel) olykor előfordul, (ugyan csak gyakorta) hogy belefeledkezem a materializálódott élet spirálos kérdéseibe… Mondjuk az életem nagy körforgásának gondjaiba gubancolódom: Az elmúlt időszak furcsa volt számomra, vagy talán összefoglalóbb ha azt mondom elképesztően rossz volt, mondhatni barátaim pártfogása nélkül hatalmas földhalmok mögé rejtőzve ríttam’ volna naphosszat, s közben üvegszilánkok csócsálása által csillapítottam volna lelki éhségemet. De manapság rájöttem, hogy az átkozottnak kikiáltott sors vagy Isten, karma vagy a csoda tudja micsoda... (az általam vélt és elfogadott Isten-kép kifejtésétől most megkímélnék mindenkit) ésszerűen tiporja az' nagy életutunk mezejének növényzetét…megtapasztaltam…bizony! Ismét lefordítva, hogy ne csak én tudjam miről is esik itten’ szóáradat, szóval voltak és természetesen vannak még a mai napig is kilengéseim, elhiszek és elhitetek magammal bizonyos dolgokat miket ott legmélyebben szívem partjaival párhuzamosan ismerek és megvetek…hittem én sajna’ sokszor abban ami köztudottan nem létezhetett…éreztem…de inkább bécsaptam’ tudatom illetve értelmem kis manóit, majd elküldtem őket, hogy a locsogás helyett hajtsanak fel inkább egy jó fröccsöt… a turpisság az mit már régebben kivésetettem az’ faluházának nagy ajtajára… „ az a legnagyobb őrült ki magát átbassza” hej de mániákus elmeroggyant voltam én oly sokszor hát…de most már vége lesz ennek…természetesen…nem önnön lelki kurzusaim okítottak ki, ahhoz még kispályás tapasztaló vagyok… természetesen egy kisebb csoda szükségeltetett mindehhez egy tünemény formájában kit igaz bár nem rég ismerek mégis hálálkodásom már most óriás csokorba foghatom, s az sem lenne becses valamint viszonzó ajándék… ennek oka, hogy nem kell már a hitegetés...mert minden világossssssá és nyilvánvalóvá vált, gondolatot tett követ azt pedig érzelmek...e folyamat pedig csakis érte és miatta...hajj'

Ebből pediglen az következik, hogy:

… a konklúzió mindig igazol… nem hiába volt mindez, a fájdalmak és csalatkozások sora, okkal estek meg…mert várt ott a messzi távolban valami amit (pediglen úgy hittem ismerem az érzelmek e csoportját) eleddig csak elképzelni tudtam…olyan tudás és érzelem amiről az önzőség karikáit elfújta a szél… az őszinteség pedig teljes harmóniával szálldogál körülötte…általa szabadnak és kiegyensúlyozottnak érzehetem magam… a hamis bálványok pedig melyeket egykoron Istennek véltem, ledőltek majd porrá lettek…a csalatkozás pedig, hálává változott…köszönöm…a szívbeszúrt tőrt, mert mint a Mórnak nekem is megkellett halnom egy időre, hogy feltámadva meglelhessem a legfelsőbb jót… fenkjú hát keserűség, mert a hamiskás strófákból színtiszta dallam lett, amit még én is eltudok fütyörészni ama bot füleimmel… Képtelenségnek érzem de mégis tény, hogy nem vagyok elhamarkodott, nem kell füllentenem magamnak, meg persze nem kell igenlést várni azoktól akik körbevesznek...nincs már kívzek tömkelege, hogy ugye tényleg úgy van ahogy gondolom…mert ha úgy van hát barátim koszorúja érdeklődés nélkül is igazolja szépszerével...ahogy (eddig példa nélküli volt mindez) teszik is mostaság... (amiért roppan hálás vagyok bóttyák’)  Szóval napjaim grafikusa végre elment egy rajztanfolyamra és a nevetséges groteszk fickáit, melyeket eleddig szürreális látomásnak hazudott, korrekt, realista festmények váltották fel… persze a Múzsa (gyümölcsös frisseséggel) csókkolgat homlokon, s én telhetetlenül édes ajakit... cizellált tudom…de ismertek már…!!! A boldogság pedig légyen immáron örök pásztorbotunk... (nekem úgy fest birtokomba került)... főként ha végre ledobjuk a vizsgaidőszak viszketeg subáját…s őszinte megkönnyebbüléssel bévetjük’ habtestünk a nyár frissítő forrásaiba…ej’ de itt lenne már az ideje… ám addig sincs ok a panaszra, mert ha oly szerencsés az ember mint én manapság... társra talál...igaz társra...aki mindenben példaként lebeghet előtte, hogy alakuljon a renomé és a jellem... a szerelem pediglen köztudottan ápol és elringat, a nyugtató ölelések ópiumárol már nem is szólnék... na jólvan hát nem jártatok már tovább...csak gondoltam...elmesélek egy vidám történetet:) 

Lábjegyzet: ...nemsokára újabb filmkritikák, mik kevésbé lesznek vidámak..legalábbis az alkotóra nézve...hehehehe...goooood bááááááj  
 

Garzon elegancia, dramaturg hiány, klónozott non-intelligencia, technikai hiátusok és számtalanított „ki is írta ezt?” dialógus az idegekre telepedő megfogalmazhatatlanul felháborító férc tingli-tanglival megtámogatva…

Röviden summázva s talán a dióhéjnyi felháborodás luxusát felhasználva ilyenképpen megfogalmazható az Álom.net című, a legfrissebb magyar tini-vígjátéknak kikiáltott opusz.   E filmalkotás a retardáltság és öngyilkos hajlamok szakadékai közé emelt pengén lépdel, ráadásként rózsaszín tüll pomponos balettcipőben. Minden józan eszem összeszedve úgy döntöttem nem kezdek mélységes és vörösödő szemekkel tarkított pocskondiázásba, mind inkább egy lassú spirálon felcaplatva próbálok definícióra bukkanni, mely megfogalmazás talán választ ad az alkotókkal és szereplőkkel szemben felállított kérdésekre. Hámozásom sok esetben halad majd apró kompromisszumoktól vezérelve, kezdjük is egy ilyennel, a főszerepet alakító – a tisztesség kedvéért ne becsméreljük a színész szakmát- hölgy minden tekintetben egy zárójelbe rakandó pont, tekintettel a színészi alakítás teljes hiányára, a beszéd késég elmarasztalására valamint a kimunkált „doktori” idomok jóleső szellőztetésére. Lábjegyzetes és „elnézést kérek” megjegyzésként még csak annyi, hogy a női test ilyen mértékbe vett prostitualizálását, a mellek, hajlatok, és fenék ilyen gyakran szűk plánban bemutatott rendszerét utoljára talán egy Brazil fétis pornográf moziban láthatták a kedves nézők.

A többi szereplőről ugyan csak kevéske dolog mondható el, bár a délutáni tusfürdő szocio- drámákon edződött közönség egy cseppet sem lepődik meg, az összeszedetlen játéktól, az erőtlen szaggatott párbeszédektől, a non-verbális kifejezés teljes hiányától valamint a sematikus, erőtlen, színtele-szagtalan karakterábrázolástól. A keserűség igazán csak akkor hatalmasodik el a már migrénes fájdalomba hajlott első negyedóra után, amikor Reviczky Gábor megjelenik a vásznon, mint iskolaigazgatót… a ripacskodó játéktól akár el is tekinthetnénk, hisz vehetjük az intelligens nézők felé nyújtott kikacsintásnak… de a bárgyú közmondásokra és „sehol sem hallott” szlengre átváltó dialógusok erőteljes ingerenciát keltenek, hogy az Üvegtigris kultikus Gabenjét egy életre a polcon feledje a magyar filmművészet. Ámde el a sötét oldaltól messzire… az ok okozati szint lepárlásából  indoklást kaphatunk minderre. A rendező felhasználva a szereplő gárda hiányosságait -akár a dogma filmek amatőrökbe vetett hite- mintegy a magyar fiatalságra irányzott szúrós szatírát hozott léte…tessék-lássék módon, ilyenek vagyunk mi formában…de attól tartok erre csekély az esély…

A technikai hibák szinte felsorolhatatlanok, egy Magyarországon nagyköltségvetésűből készült produkcióban megengedhetetlen, a fénytechnika ilyenkénti  hibás használata, a szemközti szögben rögzítő kamera képein alkalmazott főfény szinte neonkékké égeti a pom-pom lányok szerelését, a kamera össze-vissza libeg minden struktúrától és logikától mentesen, bár ha ismét kis szarvakkal kiütött fejjel szeretném boronálni e filmalkotás történetét, úgy fogalmaznék ennek oka, hogy az operatőr kínjában Makedón harcossá szívta magát a rendezőt pedig akkor vitték be éppen hármadszor a detoxikálóba…némi mentség lenne…de sajnos nem így történt. A képi szegmensek összeférhetetlenül lettek egymás mellé helyezve, egy balra svenkre rávágott felülről lefelé daruzás akár jól is nézhetne ki ha az operatőr és a vágó tudtak volna mit kezdeni. Az értelmetlenül bevágott jelenetekről már szó se essék. Fentebb már említettem, hogy dramaturgja e filmnek -a stáblista szerint- nem volt, ez talán még nyugattó is, mert ha esetlegesen lett volna, valószínűleg a szakma vissza igényelte volna papírjait. Rendezői irányítás semmi és nulla, a színészeknek nem mondható bagázs se instruálva… se és se és se…ismét csak a nagy semmi… Fogjuk mindezt a pénzhiányra és, hogy egy olyan ember próbálta instruálni e harmat gyenge könyvből összeollózott történetet, akinek se affinitása se hangulata nem volt hozzá…

A definíció tehát nehezen készül el, nem szeretnék vádolni és megadom azt a sanszot, hogy az új műfaj kialakítása, a magyar filmipar vérkeringésnek frissítése volt a cél…csak rossz lóra lett téve az a bizonyos összeg…nem kell ide  chilleder história nem illik ebbe a körbe…keresünk valamit, valami mást, ami inkább a miénk… Majd az egyik csodálatos jelenetben felsorolt magyar filmalkotások gyártása ellen hozzunk végre létre egy civil szervezetet!    

Barackba harapott a hangulatom s azóta mézédes ízzel fekszem minden este…olyankor pedig... mikor -jelen pillanatban életem értelmének kikiáltott- tündérrózsafám mellettem virágzik, még akár ugrándozásra is adnám kopottas fejem…merthogy sütik  az a gázokkal telített égitest annak rendje és módja szerint, a materiális lélek leképzés pedig...hmm... a friss illatú és selymes bőrök érintésétől lesz mennyei…kicsit csapongok újfent, de az dobja rám az első sörösüveget aki messze lakik, talán úgy nem koppan akkorát… konklúzió gyanánt még talán annyit, globális felhangként: ...csak a szerelem...

A róka úrral elkövetett szürreális találkát egy Naked Lunch szerű irodalmi tobzódásba alkalmadtán belefonom...esküszöm, röviden talán annyit, hogy nem könnyedén megfogalmazható élmény a város kellős közepén egy éppen döglött macskából gyorsétkező rókával társalogni, s nekünk mégis sikeredett megragadni a dolog lényegiségét, áve bölcsészet lét :)

Aztán persze borfolyamokban kajakozás éjt-nappalá téve… házias jellegű híres személyek mulatozás az ismerkedés és a boldogság jegyében, Pécsi egyetemi napok az őrületes sünözés és koncertszellem kedvéért, levezetésnek pedig...  némi Balatoni nyaralódás csipetnyi Faluházas bálozással és remekbe szabott biciklizéssel…

Talán ennyit mára… aztán jók legyetek gyermekeim… nemsokára újra nyit a mókatár.
 

a Süntársadalom ékes gőzölgéseiből éppen csak kilóg a fránya allergiától nedves orr, én pediglen itt ülök egy hatalmas zöldellő tájegység kellős közepén és azon tünedezem, hogy miképpen lehetséges az, hogy nem fáj semmi…pár hónappal ezelőtt attól rettegtem ha eljő’ ez az időszak… mint nyúzott nyúl hempergek saját vizeletemben és az alkohol hamiskás ölében gubbasztva állapítom meg: „a sörtől kellemetlen a szám szaga”. E helyett könnyelmű romantikával átitatott évelődés, a friss levegő kortyolgatása valamint a kellemes és kissé meglepő nyárias hő zsákszámra való tárolása, jobbára a lélek apró rekeszeibe elhántolva. Kiszélesedett minden, de legfőképp a mosoly az arcomon, eh, meg persze annyi a feladat ami felteszi a kis szalmakalapot az állandósult jó hangulatra, házi mulatozás egy irgalmatlan fesztivál előképeként, forgatások jobbra-balra, és persze számtalan új kedves ismerős, akik úgy állnak a dolgokhoz mint eddig senki. Furcsa metamorfózisát éltem meg eddigi napjaimnak, persze mi kell ahhoz, hogy az ember végre felébredjen, egy kis boldogság sztaniol papírba rejtve, majd egy hatalmas zuhanás és az eladdig imádott tájak mélységes gyűlölete (egy biztos ha Ausztráliát elnyeli az áradat én írok egy dalt:) hmmm aztán fájdalom csőstül és csipetnyi reményt adó jóféle szellemiség…utána pedig a tisztító vízözön… és a már fentebb említett kis kosárba csomagolt, hétköznapi pozitívumok. A vége főcímből talán először kimarad a baki parádé…  olyan lebegős minden, pedig pofon vágtak a múltkor és felhúztam magam egy ordenáré szélsőségesen, persze ha egy zsidó azt meri mondani, hogy goj… rögtön „árpádsávosba” kell burkolni és szaladni vele a turulmadárig…felmosórongy elvek… a politikai szintér meg olyan nyálkás a sok csigusztol, hogy csodálkozom a takarítónők kitartásán. A gordonka esetében pedig csak az a kérdés ki lesz a vonó és, hogy milyen lószőrből készült… de hagyjuk is mert épp polírozni próbáltam a flasztert így pediglen nehézkes lesz…végül talán csak annyit, habkönnyű, műfaji filmes befejezés gyanánt, ha szerencsénk lesz a héten megjavítják a szétrepesztett fürdőszobát és akkor nemcsak a lélek lesz tiszta hanem a tompor is:)

  Újfent sok felhő keringte körbe szerény személyem s manapság felerősödött minden érzék, szín, illat és forma, hát igen…izomhúzódás, rubofenbe fujtott ébredés, a fél hétkor való hazaérkezés okán, némi gyorséttermi koszt, hogy bizonnyal fejlődjön a gyomorfekély, a junk food feeling pedig tovább érlelődik a közkevelt tv által... vagyis miképp tömjük meg a tudatot kevéske popularizált globál- gyűlölködéssel (értsd: Mónika show) .  Az elmúlt napok roppant kipárnázottra sikeredtek, volt itt minden vásárfia, többek között némi színház Spiró György tolmácsolásában... láthattuk, hogy a magyar proletár mibenlét alapvető algoritmusa nem engedheti meg, hogy a kovászos uborka mellé pénz is kerüljön. Etc.  The Tuestday… it’s funny… szakestesítettünk mely roppan jól sikeredett, s igaz bár kedves kollegánk jobbára csak szundikált, úgy akár ha Holle anyó ölébe döntötte volna buksiját. A Tanulság pedig csak úgy South parkossan annyi, jobban megy a stund up ha az ember nem túl ittas’ és nem szabad feledni, családi szlengünket nem illő közzé tenni, mert egyes egyéneket meglehet zavarba ejtjük vele…netán (igaz e Bóóótyá) Az albérlet politikai színtere pedig hiába hajtotta rabigába a régmúltat, sajna pár nap alatt a szörnyekből - hiába a tápszer és rengeteg locsolás- nem lesz paradicsom…megújulunk majd egyszer  talán, esetleg, vagy-vagy, fene se tudja… A tegnapi iccaka’ pedig…hmmm… ismét beütött a móka time, hisz mit cselekedhet egy gyarló deák ha csalfa kufárok 150 forintos darab áron mérik a ser italt. A ritmus kopottas fényességgel feszítette fel a comb elmacskásodott izmait, a többiről pedig szó se essék, ijesztő volt… a problémakör megoldására számtalan lehetőség volt adott és különböző lehetőségek alakultak ki, melyek közül a hirtelen elkövetett buszra szállás tűnt a legkézenfekvőbbnek… talán ennyi épp elegendő is, konklúzió nélkül… csacsin befejezem, és konstatálom, hogy ha lemegyek… hát biztos nem iszom meg egy jaffát.

  No hát…egy ilyen kócos hajnalon miképp emelhetik szóra a hétvége csípős italainak révületéből a száj. A hét vége felé csiklandós kaland indította az akkor még friss hangulatot, mint, hogy a Kaukázus együttesének karöltésétől büszkén duzzadt a pofazacskónk. Elvégre a kisleányok tüzes irigysége izzott szemük sarkában s minket ez oly boldoggá tudott tenni,főként, hogy mi mind e közben kedves Janó unszolására némi agylazító balzsamokat öszögettünk’…majd dicséret gyanánt folyamatos üdvrivalgást imitálva örvendettünk: „Csigabiga Janó csak még egy csigabiga!” „Sok mindent kérhetne ő azt kéri, ne hízzon el a sörtől a nagynéni…” Jezus! És utólagosan is szeretnénk hálát rebegni az együttesnek a jó adag whisky-red bull kombóért. Így langyitják a közönséget vazzeg’ persze, hogy aztán hiába esik ki Miklós kezéből a dobverő szám közben, a búbánatos alkohol pára ápol és eltakar.

Aztán rokoni megnyilvánulás Pécsett. Az egyetem látogatásán kívül minden sikeredett. Még olyan koktélt is rendelni többek között mi alkoholt nem tartalmazott, s ezt csak később tudtuk észlelni, na de… legalább frissítő volt.

 Kirándulás erre-arra ám az emlékek jobbára eltakarva…mindenesetre a nyugtató találka nem jött össze legott és a koncertre sem jutottunk időben…sajna csak a végére, ám, hogy ez felfogásra kerüljön jó háromnegyed óra volt szükséges.

...és TERMÉSZETESEN a nagyvilág…

...hát mit is lehet erre mondani…mint azt,  hogy a miniszteri székben egy zseni ült eddig. Kiszivárogtak belső dolgok anno, ő büszkén feszített s a pocskondiázásból kikerekítette, hogy legalább őszinte, hittük, somolyogtunk majd felgyújtottuk a televíziót. Aztán anyagi mélyfürdő, számtalanított forrázással és öregedő recesszió…közben tábla a magasba emelkedett: „Kérem muszáj, meg kell szenvedni a későbbi jólétér, ha meg nem finom goood báááy! Tréfa volt mondták oly sokan, ő egy úr ilyet nem gondolhat, csak fáradt mert mindenki őt piszkerálja rúúúútul… Válság ami végtére is pont jól jött, lehet reá fogni minden bajt, ő az okozó és a fondorlatos globális fojtogató, a kormány pediglen ártatlan pitypanggal díszített erdészlány. Kétségbeejtő botrányok sokasága (nem vigyorogni ellenzék dettó, Orbi urat párhuzamba vághatnánk  Riefenstahl "Akarat diadala" című munkájával.. és sajna manapság úgy hírlik „jobbos beszél pipa füst”) Uniós baklövések, a "minden sebből vérző ember végső tehetetlenségében miképp ugrik téglával a zsebében egy mély kútba" című ballada… és akkor a konklúzió…

Mély felhanggal egybeöntött dacos távozás, mint Pistike a játszótéren foci közben: -K##va anyád, ha jobban tudod legyél te a csapatkapitány! Úgy hiszem, ehhez nem is igazán kell különösebb kommentár a részemről, talán csak annyi, hogy „…ne szólj szám nem fáj szerszám...” 

Huhhhú mára már bőséggel van miről jegyzeni’ s akkor nem ess bé’ a lélek ha tűri, hogy egyes körök mélységes mély kritikával illetik kis blogunkat, mint, hogy Albert kissé talán kimunkáltan fogalmaz…s erre egy Flipper Öcsi bácsi féle palindrómával lehet csak lereagálni…na bumm.

 Talán bevezetésnek ennyit…és akkor az elmúlt napok eseményei: Betegség,nem kevés nem kicsi némi albérleti komikával karöltve…dupla! Erre kevéske fűszer gyanánt egy csipetnyi Tarantino mulatozás, számtalanított alkoholikával, igazi K- Billi 70’ hétvége hangulatban illetve meglepődött és mostanában nem igazán tapasztalt  édes révedezéssel…hiába no egy bizonyos társasági formát még a legügyesebb baráti kör sem képes maradéktalanul pótolni, bizonyos tekintetben pedig pláne nem…érjenek gaz vádak de úgy hiszem egy békés karöltött álomjárás minden gondot feledtetni képesl egyen akár ,recesszió, államcsőd, bélbaktérium, fél 3, beadandó vagy éppen …

A szerveződés pedig soha többé nem lesz az osztályrészem, egy olyan közösségben… bár mit is tenni, ahol senkinek semmi nem felel meg, hát kis köszörüléssel jelezném… B##ák meg! Megcselekedtem…de először és utoljára…

 ... valahogy (hosszú idő óta először) jólesik levegőt venni, persze semmi plusz hozadék vagy nyers kinyilatkoztatás nincs rejtve a sorok mögött ,végre nem azért tépem a billentyűzetet ily mondatokat formálva, hogy elhitessem legfőképp magammal…minden oké…nem! Mi eddig támadott most menedéket ád… I’m back…csak egy kiszuperáltabb és kevésbé bölcsész formában...csucsu

 ...csak röviden de mégis Minotaurusz-i őrülettel megfűszerezve említeném meg, hogy a Fishing on Orfű alternatíva fesztivál ugyancsak a válság mögé rejtőzve immáron a heti jegyáron túl a sátor elhelyezhetőségért cserébe plusz helypénzt is szed...csak javaslat ként, söradó, műanyag pohár használati díj, fű kopást pótló segélykassza...félelem és reszketés...csak mint műanyag bólogató kutya hesszelem e zord tájat...

WATCHMEN-AZ ŐRZŐK...

  Olykor-olykor bátorkodom feltételezni, hogy egy terminális plázában is élvezetes mozi élménnyel dúsíthatom az amúgy nem kevésbé terjengős filmőrületemet. A hangulatot alapvetően pozitív irányba hajlította az utazás különlegesnek mondható körülménye… tekintve, hogy kis  egyetemvárosunkban a bevásárló center egy messzi-messzi galaxisban búvik meg a kereskedelmi túlkapások ellenére. No de a film… Watchmen- az Őrzők… nehézkes szájízzel ültem le tekintve, hogy a kliplatrinából piedesztára emelt Zack Synder nevéhez hozzábiggyesztették „…a 300 látnoki erejű rendezőjétől…” Kérem alássan a mélyen tisztelt director úr filmes szemmel nézve egy hamburgeragyú fantáziátlan music rendező...  silány ars’ poétikával rendelkezik, eszköztárának főbb motívumai a lassított és gyorsított képek montázsában merülnek ki, ami finom megfogalmazásban is…hát gyengécske kifejezőeszköz. Ám a Watchmen ettől függetlenül értékes darabnak bizonyult.

A motívum kezeléssel túlzásba esett kezdeti képkockák ugyan sikálják némiképp az arra érzékenyek tudatát de ha elvonatkoztatunk a szájbarágós Smile figurától és a szigorú önreklámozástól (Lábjegyzet: a betört ajtón fél-totálban mutatott 300-as felirat kissé talán erős… csak emlékeztetőül,   Hitchcock ön-befűzései munkásságának azon korszakában voltak, mikor már bőséges filmes svédasztallal rendelkezett)

Az opening vakufényes, félig mozgó, a teljes körű képregény feelinget megragadó képsorai hatásosak, bravúros kezdésnek mondható, érdekes technikai megoldással (bár „az egész egy gunyoros vicc” érzés-t ismét túljátszottnak érezhetjük, bár ki-ki ,hogy szereti a capuccinot), a sárgító és kopottas szűrők pedig arányosan tudták hozni az old-time képminőséget, előnyösebb megoldás volt mintha némi mű karccal és pattogó bakelit hanggal próbálkozott volna a stáb.

A történetről nem szeretnék hosszas ódákat zengeni hisz az jobbár az Alan Moore képregényének köszönhetően olyan magával ragadóan szürke , ragacsos, zord és barbár.

A film Tyler Bates által komponált zenéje ugyancsak hatásos és itt most nem a lehúzós-hatásvadász- irányító melódiákra gondolok … hanem a konkrétan és szépen kitalált és a képkockákhoz  illő muzsikára... S bár nem tudom a már létező dalok kiválasztása és újrakomponálása is az ő feladata volt e minden esetre az érzékinek éppen nem mondható „pornotizált” kabinsex jelenet a „Haleluja” lassított verziójára lett ritmizálva…hát az kérem telitalálatos piros pont (még ha a tűzköpés a Looney Toones idéző bagatel túljátszás is).

Összegezve tehát látványvilágában, kifejezőképességében érdekes próbálkozás, és élvezhetőségét mi sem támasztja jobban alá mint, hogy a közel 3 órás játékidő csak az utolsó negyed órában tűnik soknak, igen-igen az általános hollywood-i csencselt és szirupban tocsogó 60’-as évek befejezés kötelező szinten jelen van. Hölgyike és garbós férfi ölelkezve állnak, a hölgy kevergeti a buktának való kovászt a férfi zsebre dugott kézzel pipázik, a kedves anyós pedig hátuk megett egy literes whisky-s üveggel integet megannyi botoxos mosollyal az arcán, a kamera szenderegve átúszik egy újabb képkivágatba, a közönség pedig jól megtanulja, hogy erkölcsi igazságszolgáltatás nélkül nem érhet véget egyetlen történet sem Amerikában.

-Ó milyen csodás  volna! Ez…ez egyszerűen mesés elképzelés.

Tűnődött magában, egyedül ücsörögve egy mozgalmas tér félreeső szegletéből bámulva. Elmerengett! Elmerengett  a millió- millió alak hömpölygő forgatagán . De az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem a tömeg kötötte le figyelmét, mindinkább, a szürke folyamból méltán kirívó markáns hímnemű egyed. Csodás volt, igazán, nem átlagos, jó, sármos, elbűvölő, hanem csodálatos.

-Talán ha odamennék és leszólítanám…ó de mi lesz ha…

Ám izgatott tanácstalanságának hatalmas robaj, sötétség, acélos szorítás és aztán mély rideg csend vetett véget. Egy sötét száraz helyen tért magához millió társával együtt, nem tudta hol van, mitévő legyen, ám riadtságának, akárcsak az előbb, hirtelen végeszakatt, ugyanis megpillantotta maga mellett csodált csodálatos plátói szerelmét. Boldogsága határtalan volt, már nem érdekelte semmi, még az sem, hogy  imádottjával aláhullott a mély borzalmába s majd másfél óra múlva, a FIHSCHBERG’S cég olajoshalkonzervjeként robogott vele az örök egyesülésbe.