Jó a püre

Garzon elegancia, dramaturg hiány, klónozott non-intelligencia, technikai hiátusok és számtalanított „ki is írta ezt?” dialógus az idegekre telepedő megfogalmazhatatlanul felháborító férc tingli-tanglival megtámogatva…

Röviden summázva s talán a dióhéjnyi felháborodás luxusát felhasználva ilyenképpen megfogalmazható az Álom.net című, a legfrissebb magyar tini-vígjátéknak kikiáltott opusz.   E filmalkotás a retardáltság és öngyilkos hajlamok szakadékai közé emelt pengén lépdel, ráadásként rózsaszín tüll pomponos balettcipőben. Minden józan eszem összeszedve úgy döntöttem nem kezdek mélységes és vörösödő szemekkel tarkított pocskondiázásba, mind inkább egy lassú spirálon felcaplatva próbálok definícióra bukkanni, mely megfogalmazás talán választ ad az alkotókkal és szereplőkkel szemben felállított kérdésekre. Hámozásom sok esetben halad majd apró kompromisszumoktól vezérelve, kezdjük is egy ilyennel, a főszerepet alakító – a tisztesség kedvéért ne becsméreljük a színész szakmát- hölgy minden tekintetben egy zárójelbe rakandó pont, tekintettel a színészi alakítás teljes hiányára, a beszéd késég elmarasztalására valamint a kimunkált „doktori” idomok jóleső szellőztetésére. Lábjegyzetes és „elnézést kérek” megjegyzésként még csak annyi, hogy a női test ilyen mértékbe vett prostitualizálását, a mellek, hajlatok, és fenék ilyen gyakran szűk plánban bemutatott rendszerét utoljára talán egy Brazil fétis pornográf moziban láthatták a kedves nézők.

A többi szereplőről ugyan csak kevéske dolog mondható el, bár a délutáni tusfürdő szocio- drámákon edződött közönség egy cseppet sem lepődik meg, az összeszedetlen játéktól, az erőtlen szaggatott párbeszédektől, a non-verbális kifejezés teljes hiányától valamint a sematikus, erőtlen, színtele-szagtalan karakterábrázolástól. A keserűség igazán csak akkor hatalmasodik el a már migrénes fájdalomba hajlott első negyedóra után, amikor Reviczky Gábor megjelenik a vásznon, mint iskolaigazgatót… a ripacskodó játéktól akár el is tekinthetnénk, hisz vehetjük az intelligens nézők felé nyújtott kikacsintásnak… de a bárgyú közmondásokra és „sehol sem hallott” szlengre átváltó dialógusok erőteljes ingerenciát keltenek, hogy az Üvegtigris kultikus Gabenjét egy életre a polcon feledje a magyar filmművészet. Ámde el a sötét oldaltól messzire… az ok okozati szint lepárlásából  indoklást kaphatunk minderre. A rendező felhasználva a szereplő gárda hiányosságait -akár a dogma filmek amatőrökbe vetett hite- mintegy a magyar fiatalságra irányzott szúrós szatírát hozott léte…tessék-lássék módon, ilyenek vagyunk mi formában…de attól tartok erre csekély az esély…

A technikai hibák szinte felsorolhatatlanok, egy Magyarországon nagyköltségvetésűből készült produkcióban megengedhetetlen, a fénytechnika ilyenkénti  hibás használata, a szemközti szögben rögzítő kamera képein alkalmazott főfény szinte neonkékké égeti a pom-pom lányok szerelését, a kamera össze-vissza libeg minden struktúrától és logikától mentesen, bár ha ismét kis szarvakkal kiütött fejjel szeretném boronálni e filmalkotás történetét, úgy fogalmaznék ennek oka, hogy az operatőr kínjában Makedón harcossá szívta magát a rendezőt pedig akkor vitték be éppen hármadszor a detoxikálóba…némi mentség lenne…de sajnos nem így történt. A képi szegmensek összeférhetetlenül lettek egymás mellé helyezve, egy balra svenkre rávágott felülről lefelé daruzás akár jól is nézhetne ki ha az operatőr és a vágó tudtak volna mit kezdeni. Az értelmetlenül bevágott jelenetekről már szó se essék. Fentebb már említettem, hogy dramaturgja e filmnek -a stáblista szerint- nem volt, ez talán még nyugattó is, mert ha esetlegesen lett volna, valószínűleg a szakma vissza igényelte volna papírjait. Rendezői irányítás semmi és nulla, a színészeknek nem mondható bagázs se instruálva… se és se és se…ismét csak a nagy semmi… Fogjuk mindezt a pénzhiányra és, hogy egy olyan ember próbálta instruálni e harmat gyenge könyvből összeollózott történetet, akinek se affinitása se hangulata nem volt hozzá…

A definíció tehát nehezen készül el, nem szeretnék vádolni és megadom azt a sanszot, hogy az új műfaj kialakítása, a magyar filmipar vérkeringésnek frissítése volt a cél…csak rossz lóra lett téve az a bizonyos összeg…nem kell ide  chilleder história nem illik ebbe a körbe…keresünk valamit, valami mást, ami inkább a miénk… Majd az egyik csodálatos jelenetben felsorolt magyar filmalkotások gyártása ellen hozzunk végre létre egy civil szervezetet!