Jó a püre

Radikális hangulatváltozás, mennem kell már megint oda ahová nem akarok..asszem ez már csak így lesz, persze nem „önsajnálkozom” csak megadóan konstatálom, hogy megint burul minden elfelé. Akik figyelnek túlságosan teszik, olyan érvekkel próbálják meg alátámasztani bicegő halántékom amikről -remélem- maguk is sejtik, hogy inkább ironikus bohóc tréfa mint igazságosság. Tudom, mert mostanság felvésetett tudatom kőfalára mi a kacajos libegés ára és ,hogy az erény egyetlen kulcsa ha jó vagyok. Ez volt rég, de nincs divatban manapság. Igaz sosem voltam trendkövető, csak ostoba... nem tudom mi a jó csak nyelvtanilag. Ráadásul amiben eddig hittem az sem úgy van, újabb fáradhatatlan igenlés került napvilágra mely tehetetlen tudatom stukkós jellegét fémjelzi. Nem tudok kifejezni, kifejezetten rosszul kommunikálok és inkább magamban tartok mint közvetítek. Jobb ott. Bizonnyal a kiegészülés és a harmónia hiány az okozója. Nem érzem a szállak erősödését. Elfogyott a lelki öntözőkanna municiója. Félek is meg fáj a hasam…nem függ össze…vagy talán mégis, lelketlen lélek csapongás egy szürke magányos héten… marad a hit, a bizakodás, meg a remény… az biztos,hogy a révedezés elmúlt…persze kinek köszönjem ha nem magamnak… csak az a fránya megszokásos parafrázis, na az kíméljen… Túl akarok élni, anno már kiégettem az önsajnálat összes szénkarikáját. Nincs mit bánni most és már a múlt sem pöcköl orron..sőt, eszembe se jut csak ha figyelmeztetnek.KKérlek titeket ti  kedves őrangyalai huzatos életemnek...menjetek már el egy kicsit a picsába...bocsánat de már elég volt az alabárdosokból...madárnak és hülyének se nézzen senki unom...majd túllépek rajta, mindegy...emlékezem mint mások, csak nem arra. Aztán majd talán visszatér a tavaly és olyan lesz az arcom mint egy felvart moncsicsi ... remélni csak szabad! Kicsit össze-vissza bejegyzés, olyan mint most ott bent.