Norvégia végre hellyel kinált kis vackában és tömött békepipát nyújtott felém. Már tegnap dörzsölgető gyógyérzettel ápolta fagyó végtagjaink a rusztikus óházak közé szoritott kalandozás, merthát kreatív magyarságunkból fakadóan képesek lehetünk egy kis szekérrel végigszánkázni a békeidős flaszteron. Ma pediglen talpat kötve, dupla ködmönnel felvértezve befurakodtunk egy tó fenyőfákkal diszitett rezervátumába. Életemben másodszor fotóztam úgy, hogy nem gondolkodtam a beállitásokon...tudtam, hogy letérdeltemkor már nyomhatom is azt a fránya plexit...és lőn örökös békesség művészieskedő tudatom partjain.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.