Sokat mondó elnéptelenedett fél havas, de inkább ködös albioni tájképre nyíló pillákkal egy furcsa hét elé néz a még kurtákat passogó szem. Elégedetlen felhanggal kalimpált a lélek eddig és morcos kinyúlásai a hétköznapok cserfes bűvöletében ismét igazolták az önsajnálat becstelenségét. Félre búbánat, eszement sértődöttség, a múlt hét konklúzióvarázsa pedig: ...formás, keretes napszemüveg vidám árnyékából kell, hogy folytatódjon a tapasztalás mechanizmusa eztán... Keseredettség még ugyan van ,zsákszámra, ám jobb ha a szív mélyére pakkantjuk és ikább lebegve mosolygunk a várva vár boldogság felé… Megéri –e? Ennél jobban semmi. Aztán visszatér a kerekded hétköznapisággal körbefon félév s ismételten picsoghat az ember a végtelenített vizsgák mezejének bonyolultságáról. Majd a tanulmányok lezárásával nyűgösen konstatálódik a tény újfent, mégis csak remekebb móka a köszvényes filozófiai doktorok szakállást fésülgetni borittasan, mint a gyári síp tutuló hangorkánjára figyelve másodperces gyorsasággal töppenteni rövidke szünetünkben a nikotinban gazdag szárított dohánylevelet. Ebből kiindulva tehát úgy hiszem kereket oldottam és kutatószemináriumot indítok tudatom Belzebub formálta belsejében, melynek témája valami olyasmi lesz, hogy: happiness…egyszerű és cseppet sem barokkos gondolat de hát ez van srácok!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.